Képek

Létezésünk ajándék

Szenvedéseink tárgya: a HIÁNY.

Valakinek vagy valaminek a hiánya.
Vagy úgy, hogy volt, de most már nincs –
akár elvesztettük, akár elvették –
vagy úgy, hogy másoknak van,
de nekem nincs.
Minden szenvedésünk mögött a hiány, a nincs, a nemlét áll.
Ezért van az, hogy a szenvedést megosztani nem lehet. Mert a hiányt, a nincset, a nemlétet nem lehet átadni, vagy átvenni. Mert nincs.
A félelem mélyén a semmi lappang. Nemcsak azért, mert a félelmem tárgya valamely, jövőben bekövetkez(het)ő veszteség, azaz valaki vagy valami hiányozni fog, hanem azért is, mert
a félelem maga is a semmi kettőzése. Nemcsak a tárgya a hiány,
a semmi, hanem a létezési “tere”
a jövő is a semmi mezeje. Nincs.
És mégis kínoz.
Félni annyi, mint tönkretenni a VAN-t, azzal, ami NINCS.
Döbbenetes, de lételméletileg belátható tény, hogy szenvedéseink, gyötrődéseink, félelmeink mélyén a SEMMIvel nézünk farkasszemet.
A minket gyötrő rém, a sötétség fejedelme
(a sötétség is hiány – a fény hiánya)
a semmi ura – nincs.
Ám hiába az elméleti belátás.
A “semmi ágán” ülő szívünk “hangtalan vacog”.
A tudás önmagában nem gyógyító erő.
Kora gyermekkorunk keserves felismerése,
hogy szívünk nyitottságával visszaél
környezetünk. Válaszul bekeményítünk, azaz kiépítjük a védelem erős falát. A félelem, hogy ismét összetöri szívünk a minket fondorlatos erőszakkal (érzelmi zsarolással) jobbítani kívánó szándék, távolságtartásra,
az “én házam, az én váram” megteremtésére ösztönöz.
Az elvárások szerepjátékokra kényszerítenek minket, hisz semmire sem vágyunk annyira, mint arra, hogy megosszuk szívünket a másikkal. Tudjuk, érezzük – akár megfogalmazva, akár megfogalmazatlanul -,
létezésünk ajándék. Abszolút ingyenes.
És kiteljesedésünk ennek az ajándék
mivoltnak a maradéktalan megélése,
azaz ha én is ajándékká válok.

– Biegelbauer Pál –
AZ EGÉSZSÉG SZÍVÉBEN

Hozzászolás

Komment